A nyugati vallási és szellemi tradíciókkal szemben India ősi bölcsei az isteni valóságot nem egyetlen kizárólagos formában tisztelték, hanem a végső valóság megannyi arcát kutatták és pillantották meg. Istenek és istennők sora tartozik a védikus panteonba, ezek azonban nem különálló alakok, hanem az Egy arcai, amelyeket az emberek felé fordít. „Az egyetlen valóságot sokféle néven nevezik az ihletett papok” – írja a Rigvéda egyik ősi himnusza. A mai hinduizmus számos istenalakja közül kiemelkedik Siva, kinek neve azt jelenti: „kegyes”, „áldott”, „üdvös”. A teremtő Brahmá és a fenntartó Visnu mellett ő a pusztítás, pontosabban a pusztítva megújítás ura. Hívei, a saivák szerint egyenest ő a legfelsőbb isten, akinek az összes többi istenség alárendelt. A saivák a Visnut és alászállásait (Krisna, Ráma) tisztelő vaisnavák és az istenség női princípiumát, Saktit imádó sákták mellett az egyik legnagyobb hindu vallási irányzatot alkotják. Szemükben Siva egyszerre teremtő, fenntartó és pusztító, e három tevékenység mellett ő az, aki a májá (káprázat) révén elkendőzője a valóságot, majd a megváltó tudás révén feltárja azt. A felsoroltakat nevezik a klasszikus saiva szövegek Siva öt funkciójának.

Siva alakja rendkívül összetett és számos ellentétet olvaszt magába: egyszerre formátlan és formával bíró, személytelen és személyes. A világtól távol élő jógi és aszkéta, ugyanakkor forróvérű szerető és példás családapa. Vad, zabolátlan, indulatos, egyúttal tudós és bölcs. Ő a férfiasság és a nemzőerő megtestesülése, továbbá a forrása minden világi tudásnak és művészetnek, és a szellemi felszabadulás útjainak, a jógának és tantrának.

Sivának számos ábrázolása ismert: gyakran lótuszban ülő jógi, aki hófödte hegycsúcsok között meditál, máskor lángok között táncol egy groteszk törpén, aki az egót és a szellemi vakságot szimbolizálja. Olykor egy banjan fa alatt ül meditáló jógiktól körülvéve, akiknek épp a megvilágosító tudást tárja fel, máskor pedig lanttal és könyvvel a kezében jelenítik meg, mint a tudás és művészetek transzcendens forrását. Siva hívei számára legkedvesebb alakja azonban a hengerszerű, stilizált fallosz, a linga, mely egyszerre utal férfias erejére és megfoghatatlan, elvont természetére. Ahogyan a linga is mindig egy stilizált jóniban nyugszik, úgy Siva is elválaszthatatlan párjától, Dévítől, a nagy istennőtől, akit férjéhez hasonlóan számtalan néven neveznek: Sakti – erő, energia, Durgá – nehezen megközelíthető, Párvatí – hegyek leánya, Gaurí – tiszta, fehér. Úgy tartják, az istennőtől Sivának két gyermeke is született: az elefántfejű Ganésa („seregek ura”), és Szkanda („átszökkenő”). A hagyomány szerint a szent család otthona a Himalájában található Kailásza szent hegyén van.

Sivát a védák, puránák és tantrák számtalan néven nevezik. Nem egy szertartás elengedhetetlen része Siva 1000 vagy 1008 nevének elrecitálása. Legfontosabb nevei: Mahádéva – nagy isten, Rudra – bömbölő (így emlegeti a Rigvéda is), Hara – (bűnöket) elragadó, Visvanátha – a mindenség ura, Natarádzsa – a tánc királya, Pasupati – a teremtmények ura, Bhairava – félelmetes, Mahésa/Mahésvara – nagy úr, Sankara – örömet adó, Sambhu – kinek léte az öröm, Szadásiva – az örökké kegyes/áldott.